Erdei sorozat - Forest series





RENDELHETŐ!! a laszlogal82@gmail.com vagy tel: 0741530656 Hívjon most!
Magyar és Angol nyelven, ugyanazon DVD-n
AVAILABLE NOW!! in laszlogal82@gmail.com or tel: 0741530656
English and Hungarian on the same DVD
"A történetek a Felső-Háromszéki-medencében játszódnak.
Olyan látásmódon keresztül láthatjuk az erdei élővilágot, amihez majd testközeli jelenlét szükséges. Szó esik az embereknek a természethez való viszonyáról és arról, hogyan kéne viselkedni ahhoz, hogy a természet befogadjon. A primitív állatok azon szokásaiból és viselkedéseiből emel ki néhányat, amelyeket a fejlett emberiségnek nem ártana újratanulnia vagy éppen elgondolkodnia azon, hogy az mennyire helyes a mindennapi életben. A felvételekhez semmilyen ember által alkotott létesítmény nem volt használva és esélyük volt az állatoknak mind az elmenekülésre mind pedig a támadásra. A figyelmes nézők láthatnak és hallhatnak, olyan KIS részleteket, amelyek NAGY félelmeket oszlathatnak el."
A sorozat folytatódik!


2018. április 9.


Gozd Martuljek-Kranjska Gora
Megyek ugyanazon az utcán, a gödör még mindig ugyanott és ugyanolyan fényes a teteje. Ismét belelépek, már megint sáros lett a cipőm. Na nem baj. 
Még tíz óra sincs és már településen kívül vagyok, jobban megy a járás és a kétnapos izomláz is elmúlt. 


Juliskának ezt a fertályát úgy hívják, hogy Trigláv Nemzeti Park, az egyetlen NP Szlovéniában, de hát nem is férne el több. A legpöckösebb része a Trigláv csúcs 2864m. A teljes terület hegyvidék, jóformán mészkő. 


Mára s Spik (2472) van betervezve, remélem ez járható. Igaz, hogy még mindig az É-i oldalról jövök. 


Elég hamar felérek a menedékházhoz, mert ösvény van tapodva. Ez is zárva, de kellemes meglepetés a téli szálláshely, amit a padlás rejt magában. 


A nyomok viszont nem vezetnek tovább a menedékháztól és a jelzések sem látszanak. Van valami nyomvonal a GPS-en, de azt követni kész katasztrófa: minduntalan derékig vagy legalább térdig süppedek a hóba. Nagyon lassú a haladás. Igyekszem a fák közt járhatóbb helyeket keresni, de nem ez a jó megoldás. Ide túraléc kell vagy legalább hótalp – de jó helyen is van ez a kolozsvári szobámban, ott legalább se nem fázik se nem kopik.
Az erdőből lassan sikerül kievickélnem és bekell látnom, hogy itt nekem ma babér helyett csak jégvirág fog teremni. És nem csak azért, mert ide bizony még a nap sem süt be, hanem mert ez a hegység olyan, hogy az előhegyek után egyből a lényegre tér. Hát te Juliska, te.


Ha már belevágtam, hát hadd szóljon alapon folytatom a hótaposást és próbálom élvezni a helyzetet. Na, de Julisnak ennyi nem elég és bekeményít. Ezt is megpróbálom, de a józan ész azt diktálja, hogy segédeszköz nélkül (jégcsákány, hágóvas, kötél és talán egy társ sem ártana, aki tartja a kötél másik végét) könnyen itthagyhatom a fogam vagy legalábbis nehezen találnám meg a mély hóban. Sőt, a hó letisztítása után, a szikláról szembe vicsorgó kemény jégréteg határozottan utasít el. Frigid egy hegy, legalábbis itt és most az. 


Eddig feljutottam, most jön a neheze, mégpedig az, hogy megválaszoljam magamnak: mit keresek itt? Sorra villannak be azok a képek, amikor az ilyen helyzetekben csak a kötél segített. Hát ezek a képek most egyáltalán nem segítenek, fura játéka ez az elmének.


Boldog pillanatok következnek, amikor újra derékig süppedek az amúgy is mély nyomaimban, innen biztos nem esek ki.
Vissza kínozom magam a menedékházhoz és mivel fél három alig múlt, úgy döntök nekivágok a másik oldalnak. Mielőtt átérnék a völgy másik oldalához, két személy érkezik, teljes harci díszben és pár mondat után lógó orral csúszkálok lefele a meredek, kitaposott ösvényen. Ők ott fognak aludni a házban és holnap mászkálnak egy keveset, természetesen biztosítják egymást. Szerintük ritka az a személy, aki ilyenkor feljutna innen az általam kiszemelt csúcsra. Elhiszem nekik. Biztatnak, h maradjak velük és holnap mászhatok én is az ő felszerelésükkel, de tudom milyen, mikor három személy van egy kötélre – ez nem megy olyan gyorsan, mint az akasztás. Hoppá, ez hülye vicc?
Lefele jó turistához híven, vízesést fotózgatok. 



Közben bevillan, hogy nincs messze a múlt heti hely és ott van az a hosszú völgy, amibe épp csak bejártam a múltkor. 16:14 perckor még múmiákkal bajlódom. 
Nem tudom miért rakták össze ide őket, de jól néznek ki. Ezeket hegyeken szokták használni, ahol a festett jelzés hiányos vagy teljesen hiányzik.


Visszaérek Gozd Martuljek-be és innen aszfaltozott kerékpárúton megyek át Kranjska Gorába, 4km. Már csak az ötlettől is sajognak a térd- és boka ízületeim. A merevtalpú bakancs szépen teszi a dolgát, minden lépésnél rendesen üt vissza, nehogy egy másodpercre is elfeledjem, hol járok. A városba már rendesen el vannak zsibbadva a lábaim, sok apró kövecske nyomja a talpaimat – valójában egy sincs. Végigmegyek a városon, figyelő emberek tekintete követ, nem értem, mi van?! A GPS légvonalban 6km-re mutat egy menedékházat. Huh. Már sötét van és még csak most vagyok itt. Szállodába nem fogok menni! Láttam pár elhagyott házat, talán valamelyikben? De reggel csak tovább kéne menni. Fél óra után indulok tovább. Csak az első pár száz méteren ellenkezik a testem, utána már plafonálódik a szint és nem tud meghatni. Remény és boldogság van: a menedékház felé vezető út ki van taposva, ez annyit tesz, hogy használják azt az építményt…remélem. Hátam mögött hagyom az utolsó lámpát, még van 4.5 km. Az út befordul az erdőbe és emelkedni kezd,  4 km. Teljes sötétség és csend, 3.6 km. Éhes vagyok, 3.2 km. A hó kezd megfagyni, 3 km. A nyomok egyre keményebbek, 2.8 km. Felmordul a gyomrom, 2.6 km. A GPS-t csak néha nézem meg, nehogy lemerüljön 2.5 km. a vastagbelem emészti a vékonyat, 2.4 km. Megállok, teljes harmónia: fehér sáv az út, körben mindenhol fekete fenyők állják strázsájukat, néhány csillag ragyog a szálló fátyolfelhő felett, 2.4 km. van egy keksz a zsebemben, azt leküldöm, 2.3 km. ránézek a GPS-re, 2.2 km, bárcsak ne tettem volna! Nem látok semmit, 2.1 km. Fáradt vagyok, 2.05 km. Dehogy is vagyok! 2 km. Már érzem a füst illatát, 1.95 km. Üresség van bennem, a vastagbél végzett a vékonnyal, 1.91 km. Leülök – nem ülhetsz le – csak egy picit – nem, itt fagysz meg! – van hálózsák – eregéljél csak szépen tovább! – 1.8325 km. Még jó, hogy nem veszek össze magammal, 1.642 km. Ma nem érek oda, 1.641 km. Most erősebb a füst, 1.5 km. Már nincs sok, 1.4 km. A hétközben történt eseményekkel terelem a figyelmem: a laborban végzett munka azért kis mennyiségben jó, sőt kell is, hiába akarok csak terepbiológus lenni, 1.1 km. Víz és csoki, hanem baj lesz, 1 km. Sok mindenre kaphatok választ a medvék viselkedésére vonatkozóan a labormunkán keresztül, 0.9 km. Mindegy mennyit kérnek, csak ehessek meleg ételt, 0.8 km. Teljesen sötét itt az erő, 0.7 km. Na, majd holnap felmegyek egy jó kis kilátóra, 0.6 km. Ezek tiszta fenyővel tüzelnek, 0.5 km. Ma nem érek oda, 0.45 km. Vajon mennyit mentem ma összesen? 0.3 km. Miért nem látszik már az a ház?! 0.2 km. Kiérek az erdőből egy tisztásra, ott a ház, világ az egyik emeleti ablakban. Két kisebb melléképület áll mellette. Körben komoran merednek fölém a sziklafalak, ejha. Lenyomom az előszoba kilincsét, kellemes meleg simogat végig, már érzem a meleg ételt a számban. Kopogok, beköszönök: dobra vecser. Rövid böffenésszerű válasz, majd a félhomályban megjelenik egy idős férfi: we are closed!
Becsukom az ajtót, kívülről. Hát nem nevezném ételnek azt, amit a számban éreztem.
Egyből az egyik melléképület felé veszem az irányt. Mindjárt vízszíntbe teszem magam. A melléképület valami garázsszerűség és jó nagy lakat van rajta. De van teteje. Ez bizony be van deszkázva, na, ez mindennek a teteje! Ha leveszek két deszkát, akkor…akkor miért nem nézem meg a másik oldalát? Itt nincs bedeszkázva, de ez magasan van. De amott láttam létrát. Öt perc múlva már tisztogatom a helyet. 


Zajok hallatszanak a ház felől és erős fényű lámpa pásztázza végig a tisztást, többször is. Körbejárja a házat. Ha idejön, akkor sem fogok elmenni, az biztos. Rendőr ide legközelebb reggelre tud feljönni, de arra már nem leszek itt. Visszament a házba, ezt megúsztam. Étel, hálózsák ki, levetkőzök meztelenre, száraz ruha fel, hálózsákba bé, … . megint lámpázik, ismét körbejárja a házat, most az autót is, világít felém is, de nem láthat be a tető alá, hacsak fel nem jön. Nem jön. Szóval valami tartósat eszem, amit csokival és gyümölccsel nyomtatok éés vizet iszom rá. Minden akkumulátort a zsebembe teszek, a hálózsákba.
Sötét van mikor megébredek, gyors öltözés és pakolás után még mindig sötétben osonok el a ház előtt. A jelzés itt fog vinni tovább egy ösvényen. Ismét nincsenek nyomok, nem értem. Szerencsére itt a hó nem nagy és a jelzések jól látszódnak a fák törzsén. 08:25 van és az erdőhatárt mindjárt elhagyom. 10 óra és még mindig azon vagyok, hogy elhagyjam az erdőhatárt, valami nem jó na. 


A legjárhatóbb részeken igyekszem haladni, persze a jelzés már rég mélyen a hó alatt bújik meg. A völgykatlan kialakítása ezúttal sem változott, viszont itt vannak szép nagy zerge nyomok és majd azokat követem. Ráz a hideg a nagy hómezőn való traverztól, de nincs más lehetőség a felfelé haladáshoz, egyébként is, a zergék is itt mentek. Az vigasztal, hogy olyan nagyot nem tud csúszni a hó, mert elég sok a kiálló szikla és fa. A drága zergék bevártak és ott éktelenkednek a fal alatt és balról egy kiálló sziklán. 


Ismét picinek és semminek érzem magam Juliához viszonyítva. Minden esetre az eddigiekhez képest most állok a legjobban idővel és most már nyomok is vannak. Igaz zerge, de legalább van. Tisztában vagyok a képességek közti különbségekkel, de a lehetőséget kihasználom az ép ész határain belül. „Öreg és vakmerő hegymászó nincs. Vagy vakmerő vagy, vagy megöregszel” mondást szemelőtt tartva ismét nekivágok a hegynek. 


A lejtőszög egyre meredekebb lesz, a zergék lefele mentek el, olyan helyeken ugrálva le vidáman, ahol én két levegővétel alatt érnék le a szabadesés gyorsaságával. Nagy meglepetésemre jelzést találok és a hó alatt még egy turistaösvény nyomvonalát is felfedezni vélem. Ezen haladva a kitettségéből jövök rá, hogy ez csakis nyári útvonal lehet. Ebből az következik, hogy nagyon nem jó helyen vagyok, éppen ezért kell tovább menjek. Több helyen is beszakadt alattam a hó és a lábam alatt nincs más, csupán egy üreg. Újra zerge nyomok, ezúttal biztonságosabb helyre vezetnek, épp csak egy sziklafal feletti átjutást kell megoldanom. Több próbálkozás után, végülis sikerül. A gond az ezzel a mászós résszel, hogy nem tudom, hogy végig tudok-e haladni vagy vissza kell fordulnom és az már nem biztos, hogy menne. 


A nagy sziklafalat megkerülve, fás, keskeny és meredek gerincek futnak fel a tető irányába. Itt zavarom meg pihenésükben a zergéket. 


Ez már jóval biztonságosabbnak tűnik, mindaddig míg be nem szakad a hó ismét. Csak dúvad szembe a hó és nincs semmi használható fogás vagy állás. Ha mégis sikerül felkerülni a hó felszínére egy-két lépés után ismét elsüllyedek. 


Egyre több a megcsúszott hóréteg és úgy érzem, hogy eddig s ne tovább, pedig már majdnem feljutottam, de hová is? Vajon még mennyi ilyen rés van ezután? Úgy gondolom, hogy ha ennyire el van válva a hó az aljzattól, akkor már nem az a kérdés, hogy lesz-e lavina, hanem az, hogy mikor. 


Belátom, hogy ennyire voltam képes és elindulok vissza. A lefelé út sem leányálom, de nem is álmodozni jöttem ide. 


A gond azzal van, hogy sokszor nem látom, hova lépek és van néhány rész, ahol egy kicsúszás nem lenne jó. Nagyon hiányolom a jégcsákányokat! 


Ugyanakkor örülök, hogy nincsenek velem, mert akkor még ilyenebb helyzetekbe is belevinnének és tudom, hogy ettől arrafelé hatványozottan nő a veszély. Amúgy is, mit is keresek itt egyedül?!


Mire a patakvölgybe érek az idő rosszra fordul. Meg is köszönöm Julisnak, hogy kitartott eddig.


Visszafele az útelágazásnál az új utat választom. A tisztás, ahova kiérek teljesen lenyűgöz és annak ellenére, hogy a sötét ismét utolér, bő fél órát töltök itt. 


Közben megtalálom azt a részt ahová feljártam és nyugodtan veszem tudomásul, hogy jó döntést hoztam, amikor visszafordultam. 

A tömb jobb felső, kiálló csúcsa alá jutottam fel

A szilaj hegyi patak kerekre csiszolt kövei éles ellentétben állnak a tornyosuló sziklatömbök formáival. Sok ezen kövek közül valószínű, hogy olyan magasan kezdte.



Az út a Vrsic hágóhoz vezet és az ott található, egyetlen nyitva lévő vendéglátóipari egység személyzete szerint, busz itt csak nyáron jár, turistaszezonban. 
Nos, mivel itt nem maradhatok és mivel még fiatal az idő, a Nap csak alig ment le, el is indulok. 


Még jó, hogy ez a 9km mind lefelé tart. És milyen szép aszfalt 8.5 km, és milyen szépen kacskaringózik, 8.3 km. Minél nagyobbakat lépek, annál mélyebbrehatóan érzem a szilárd talaj-bakancs kombó szívszaggató hatását a hersegő térdem magasságában, 8km. Le fogom húzni a bakancsot, 7.8 km, autó jön, intek neki. Még csak vissza sem int. Na várj, itt le tudom vágni a kanyart és még egyszer fogok inteni. Mégsem intek, de ezúttal nagy ívben kerül ki, 7 km. A negyedik autó felvesz és egész a buszmegállóig visznek, habár kitérőt jelent nekik. 😊
Még szűk két óra buszozás. Még fél óra gyalogban keresztül Ljubljánán. Fel a 4.-re és már vége is a hétvégének.
De jön a következő!